400 nomád egy teremben, avagy milyen volt a Nomad Summit? - Digitális Nomád Blog

400 nomád egy teremben, avagy milyen volt a Nomad Summit?

Amikor elkezdtem online dolgozni, azt mondták, egyenes utat választottam a magányhoz.

a sorral a hiba?

Valahogy így 🙂

Én voltam a különc, aki másoktól eltérően nem utazott be minden reggel az irodába, nem állt sorba a fénymásolónál és nem futott, hogy elérje a 17:50-es tömött vonatot, hogy időben hazaérjen. 

Én voltam az, akinek minden héten legalább egyszer el kellett magyaráznia, mégis mit csinál és hogyan. Meg, hogy ez "igazi" munka-e.

Ezért jelentett sokat, amikor néhány hónapja először találkoztam a "digitális nomád" kifejezéssel - végre valami, ami tökéletesen magába foglalja azt, ami vagyok! 

Akkor döbbentem rá, hogy a világ minden táján többezer fős nomád közösségek vannak. Nem vagyok egyedül

More...

A Digitális Nomád főváros

Thaiföldre csak a "szokásos" okokból mentem ki: meleg van, olcsóbb az élet mint Magyarországon, kedvesek az emberek és szép az ország. Aztán azon belül az útitársaimmal együtt Chiang Mai mellett döntöttünk. 

Első dolgunk volt rákeresni a helyi nomád közösségre.

Nem csalódtunk: 

Így találtunk rá a Nomad Summit, vagyis az éves Nomád Csúcstalálkozó hirdetésére: Pont jókor és jó helyen! Kérdés sem volt, részt veszünk-e. 

De mégis mi az a Nomad Summit? 

Ez egy konferencia, amit 2015 óta minden februárban megrendeznek Chiang Mai-ban. A szervezője Johnny FD, aki az egyik vezéralakja a "nomádságnak".

A célja egyszerű: összerántani minél több embert, aki online, nem helyhez kötötten dolgozik -  legyen akár szabadúszó, alkalmazott, wannabe vagy egy multimillió dolláros online vállalkozás alapítója - és bemutatni őket egymásnak.

A konferencia reggeltől estig tart, és egész nap szintén-nomádok tartanak előadást az online vállalkozás beindításáról, a lehetőségekről,  nomád életmód nehézségeiről, a legújabb internetes marketing-stratégiákról, és a saját sikertörténeteikről. 

De ami még jobb, az az, hogy másfél óránként szünetet tartanak, amikor bárkihez odamehetsz, akár azokhoz is, akik az előadásokat tartották.

Ahol ennyire hasonló emberek vannak, ott nem nehéz belekezdeni egy beszélgetésbe. 

Mindenki különböző okok miatt ment el a konferenciára.

Volt, aki tudni akarta, hogy tudna legalább a megélhetéséhez elég pénzt keresni a neten; és volt, aki igazán komoly szintre akarta emelni a vállalkozását. Volt, aki csak hátizsákkal tervezte körbejárni a világot és közben YouTube-csatornát indítani. Volt, akit egy felsőbb, nemesebb cél motivált.

Bárhogy is: a közösségben, amit ez a konferencia összerántott, senki nem érezte magát kívülállónak.

Az előadások

Ha jobban át szeretnéd érezni az esemény hangulatát és nem akarsz várni a 2018-as Summit-ig, Chris the Freelancer feltöltött egy összefoglalót a YouTube csatornájára, tele kisebb interjúkkal: 

Itt olvashatsz az egyes előadásokról: 

1. Felejtsd el az MVP-t! 

Az MVP, vagyis a Minimum Viable Product a legegyszerűbben, leggyorsabban elkészíthető, működőképes termék. Gyakori marketinges tanács, hogy kezdd egy ilyen termékkel, aztán majd tanulsz a hibáidból menet közben. 

Hanne Vervaeck szerint ez a stratégia már idejétmúlt. 2017-ben ugyanis már nem elég az, ha a termék, amit árulsz a neten, csak 'életképes'.

Egyre nehezebb olyan öltettel előrukkolni, amire még nem létezik több tucat alternatíva, így a legfontosabb az, hogy kitaláld, te hogy tűnsz ki a többi közül. Mi tesz téged egyedivé? Miért érdemes téged választani a konkurencia helyett? 

Hanne bevezette az MMP, azaz a 'Minimum Marketable Product' kifejezést. Azt javasolja, továbbra is kezdd az ötleted egy könnyen, gyorsan legyártható prototípusával, de közben figyelj arra, hogy a termékedet valami elkülönítse a többitől. 

A teljes előadást, amiből kiderül, pontosan hogy kell ezt csinálni, itt megnézheted:

Az előadás PPT-jét megtalálod itt

Hanne a Thrive Themes marketing csapatának vezetője. A Thrive Themes egy multimillió dolláros online software cég, nemrég vált elérhetővé a 18. termékük. Na és ez az a cég, aminek én is dolgozom 🙂 

2. Nem értesz a programozáshoz? Semmi baj! 

A második előadás volt a Summit legsikeresebb előadása - nem is csoda, hogy miért.

Amikor azt halljuk, hogy valaki milliókat keres az interneten az online vállalkozásával, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ő már egy másik, elérhetetlen világ része. Hallgatjuk a sikertörténeteiket, de közben azt gondoljuk, ehhez biztosan rengeteg pénz és informatikai háttér kellett.

Ha mi nem értünk a programozáshoz, a szerkesztőprogramokhoz, vagy nem születtünk a Szilícium-völgy közelébe, esélyünk sincs komoly sikereket elérni.

Leanne Beasley, a CoWorker.com alapítója ezt a tévhitet oszlatta el. 

Az első percekben talán senki nem hitte el neki, hogy ő sem ért se a programozáshoz, se a webdesign-hoz, se a videószerkesztéshez, de úgy érzem, elég jól bizonytotta, hogy tényleg nem kell hónapokig tanulnod a Photoshop vagy a CSS legapróbb rejtelmeit ahhoz, hogy alkoss valami jót. 

A legfontosabb, leghasznosabb honlap, amit ajánlott, az a Graphic River, azoknak, akik nem értenek se a dizájnhoz, se a hozzá kapcsolódó szerkesztőkhöz. 

A Graphic River-en akár párszáz forintért hozzájuthatsz igényes képekhez, betűtípusokhoz, illusztációkhoz, infográfokhoz. Sőt, még a logódat sem kell megtervezned! 

A legjobb az egészben, hogy te egy kész terméket veszel át és egyetlen kattintással behelyettesíted a képeidet a meglévők helyére.

Egyébként én erre az ingyenes és kicsit limitáltabb Canva.com-ot használom. Próbáld ki, rengeteg terhet le fog venni a válladról!

A következő tanácsa az volt, hogyan szerezzünk gyorsan, egyszerűen követőket anélkül, hogy órákat a gép előtt kellene töltenünk, vagy, hogy csalnánk.

Erre ő az Instragress alkalmazást javasolja, ahol napi kb. 95 forintért úgy szerezhetsz magadnak igazi, releváns követőket Instagramon, hogy egy percet sem foglalkozol a felkeresésükket. 

De még tovább is van. Szeretnél építeni egy app-ot, de nem tudsz programozni? Honlapot, de nem vagy informatikai zseni? Videót szerkesztenél, de nem tudod, hogy kell, és nincs időd megtanulni? 

Leanne annyira sok segítséget adott, hogy oldalakat jegyzeteltem tele. 

Ha csak egy videót nézel meg ezek közül, ez legyen az: 

Bár minden hasznos volt, amit mondott, a legjobban mégis az tetszett, hogy bármit javasolt, bemutatta a saját példáján keresztül is. És tényleg - egyértelműen látszott, hogy nem hazudik, ő is csak ezeket a segítségeket veszi igénybe.

Érdemes lesz végighallgatni az előadását, garantáltan te is úgy fogod érezni, hogy azonnal bele akarsz vágni a saját online projektedbe!

3. Dolgozz úgy, mint egy éhező bevándorló

Az előadások innentől kezdve, bár határozottan hasznosak voltak, leginkább motiválták a tömeget. 

David Dang Vu, a harmadik előadó, hosszan beszélt a gyerekkoráról. Fontosnak tartotta ahhoz, hogy igazán megértsük, mi motiválja őt.

Ő már az Egyesült Államokban született, de a szülei Ázsiából, angoltudás nélkül érkeztek oda, ezért egész gyerekkorában dolgozott velük együtt, hogy meg tudjanak élni.

De a történetének nem az volt a lényege, hogy újra elmeséljen valamit, amit millióan hallottak már. Nem is azt, hogy sajnáltassa magát, amiért kimaradt a gyerekkora.

Sőt, ezeknek az éveknek köszönheti, hogy megtanult keményen dolgozni, és többet akarni. Ezért akart később a saját főnöke lenni.

Sokan még mindig azt hiszik, az online vállalkozás beindítása könnyű: az egész úgyis automatikusan megy, alig kell tenni érte valamit! David ma már milliókat keres a neten, de elmesélte, hány kísérlete ment csődbe az elmúlt évek során. 

A legfontosabb üzenete az volt számunkra, hogy a nagy sikerhez nem az a legfontosabb, hogy legyen egy jó ötleted, vagy hogy sok mindenhez érts már az elején, hanem, hogy tudj keményen dolgozni akkor is, ha nehéz, akkor is, ha egész éjszaka fenn kell lenned, és akkor is, ha nem sikerül, amit elterveztél. Dolgozz olyan keményen, mint egy éhező bevándorló. 

Amellett, hogy a törnténete az egész teremre hatással volt, David nem állt meg. Természetesen ő is megosztotta velünk, hogy pontosan mit is csinál és hogyan. 

Az ő fő területe a Udemy, a legnagyobb online videokurzus-gyűjtemény. Az előadásában tippeket adott, hogy hogyan csináld meg és töltsd fel úgy a tanfolyamodat, hogy sikered is legyen vele.

De pontosan mit kell tenned? Itt a videó:

4. Hogyan javíts a felhasználói élményen? 

Quinn Zeda előadása nekem teljesen új terület volt. A UX-et (User Experience - Felhasználói élmény) gondolatban mindig egy kalap alá tettem a webdesign-nal.

Persze, a kettő nem áll távol egymástól, de a felhasználói élmény mégis sokkal többről szól, mint hogy elég szép-e a weboldalad vagy alkalmazásod. 

Quinn az előadásában lépésről-lépésre bemutatta, hogy nőtt egyre jobban a bevételük, ahogyan javítottak a UX-en. 

Ami tetszett az előadásában, az az, hogy minden lépést elmagyarázott, mi az, és miért fontos, és végigvezette a közönséget egy "UX piramison" - a legfontosabb, legalapvetőbb dolgoktól kezdve a haladóbb lépésekig. 

Nem vagyok webdesigner (sőt meglehetősen sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy egy kicsit értsek hozzá) ezért ennél jobban nem szívesen megyek bele a témába. Itt, a bekezdés alatt, teljes egészében megnézheted a videót. Tollat, papírt elő, sokat fogsz tanulni! 

5. Livin' That Life - ha csak szabad akarsz lenni...

A következő előadást Riley Bennett tartotta, a Livin' That Life YouTube csatorna vezetője. Bevallom, bennem nem hagyott mély nyomot. 

Az viszont kifejezetten tetszett, hogy a konferencia szervezői figyeltek arra, hogy minél több embert érdekeljenek az előadások. Riley előadása egyszerűen csak más stílus volt, mint a többieké. 

Ő nem azokhoz szólt, azért jöttek el, hogy sikeres üzletemberek, üzletasszonyok legyenek; hogy beindítsanak valami nagyot, jelentőset; vagy akár csak, hogy amerikai viszonyokhoz képest is jól keressenek. 

Az ő közönsége az a legfeljebb huszonéves réteg volt, akit semmi már nem érdekel, csak a szabadság. Az utazás. Hogy épp elég pénzt keressenek ahhoz, hogy hátizsákkal, nem túl nagy igényekkel körbe tudják utazni a Földet és élményeket szerezni. 

Sokan azt hiszik, abból él meg a srác, hogy YouTube-ra töltöget fel videókat az élményeiről. Ennyire azért ezt a szintet elérni sem egyszerű.

Nézd meg a videóját, ha érdekel, hogy élhetnél te is úgy, mint ő:

6. Virtális asszisztensből üzletasszony

Ha még nem hallottad a VA (Virtuális Asszisztens) kifejezést, ez tulajdonképpen egy olyan embert takar, aki egy online vállalkozó ügyeit intézi. Pl. képek feltöltése a közösségi hálóra, email-ek megválaszolása, ügyfélszolgálat, és hasonló, apróbb "titkárnős" munkák. 

A legtöbbször erre a feladatra angolul tudó ázsiaiakat szoktak felvenni: a munkaadónak szinte semmi pénzébe nem kerül, de a VA mégis sokkal jobban jár vele, mintha a saját otthonában dolgozna titkárnőként. 

Teljesen megéri.

Vagy mégsem? ​

Képzeld el, hogy egy külföldi cég felvesz, hogy az ügyfélszolgálatukon dolgozz, miközben Magyarországon élsz. Többet keresel, mint bármelyik barátod, ezért nincsenek anyagi gondjaid, és mást sem kell csinálnod, mint lenyugtatni a panaszkodó ügyfeleket. Téged boldoggá tenne? 

képes vagy rá

"Elhitte hogy képes rá, ezért megcsinálta". Ajándék March-tól.

Hosszú távon biztosan nem, ha te is olyan vagy mint March Brenwall, aki a hatodik előadást tartotta.

Ha többre vágysz annál, hogy minden napod ugyanolyan. Hogy nem kell megerőltetned magad ahhoz, hogy elvégezd a munkádat, hanem akár egy filmet is betehetsz közben. 

March egyik nap rájött, hogy a munkáját a saját kislánya is el tudja végezni. Egy felnőtt, tanult, angolul folyékonyan beszélő​, ambiciózus nőnek ennél többre van szüksége. 

Ráadásul a pénz, amiből a saját hazájában, a Fülöp-szigeteken​ magas életszínvonalat tudott fenntartani, sok országban még a minimálbér közelében sem volt. 

Bár elárulja azt is, hogy építette fel az online vállalkozását a saját erejéből, az előadása főként inspiráló volt. Határozottan az ő történetével tudtam leginkább azonosulni. Ne hagyd ki: 

7. Amikor túlzásba viszed... 

Előfordul, hogy már nem azért utazol, mert ettől lesz érdekes, színes és boldog az életed. Van az a pont, hogy egyszerűen már sehol nem vagy otthon. 

Emma McLaren számára, legalábbis. 

Úgy érzem, az egész előadásnak ennyi is volt a lényege. Az egész konferencia legrosszabb előadása határozottan ez volt, ezért többet nem is érdemes írnom róla.

Itt megnézheted, ha érdekel:

8. A sikeres Facebook-kampány titka

Ezek után Jubril előadása üdítő volt. Annak ellenére, hogy alig több mint egy napja volt felkészülni, összeszedett és tartalmas beszédet tartott. 

Riley Bennett-hez hasonlóan ő is a saját YouTube csatornáját vezeti, ahová főként az utazásairól tölt fel videókat.

Azonban neki sem csak a YouTube videók hozták meg a sikert. 

Google és Facebook kampányokkal kezdte. Azt gondolnánk, ebből nem lehet megélni, hiszen manapság már össze tud dobni egy Facebook reklámot néhány perc alatt, azonban mint mindent, igazán jól csinálni ezt is nehéz. 

Szuper tanácsokat osztott meg a közönséggel, elsősorban arról, hogy hogyan érj el sokkal több emberhez a Facebook reklámoddal (olyanokhoz, akiket tényleg érdekelni fog), és költs rá kevesebbet. Mindezt brit angol akcentussal, hogy még élvezhetőbb legyen 🙂 

Nézd végig a videót, amiben elmondja, hogy csinálta a kampányait, milyen eredményeket hoztak és  mit tanult belőle. 

9. A boldogság kulcsa - nomád verzió

A Summit-ot Johnny FD zárta. 

Ha most is hallasz róla először, garantálom, hogy ha jobban beleásod magad a digitális nomád világba, még rengetegszer fogod látni a nevét.

Sokan azonban csak azt látják, amilyen most: multimilliomos amerikai, aki hatalmas villákban lakik a világ különböző pontjain és csúcstalálkozókat szervez. 

Ezért is jó meghallgatni, ő hogyan kezdte.

Az előadás további részében a Maslow-piramist (vagy szép szóval "szükséglethierarchiát") vetíti ki a digitális nomádokra. Ahogy a piramis aljáról halad felfelé, az elmúlt négy évét meséli el, és azt, hogy mennyire nem elég az a boldogsághoz, hogy több pénz keresel mint valaha. 

​Johnny az előadása mellett írt egy hosszú cikket is erről. 

Megéri elmenni a következő Summit-ra?

A néhány unalmasabb részt leszámítva, az előadások összességében tartalmasak és hasznosak voltak. Hamar elkezdtük használni a jegyzettömböt és a tollat, amit kikészítettek mindenkinek. 

Viszont, ha te már évek óta digitális marketinggel foglalkozol és kívülről fújod a legmagasabb szintű technikákat is, nem fogsz sok újat tanulni. Ebben az esetben persze a legjobb, ha jelentkezel előadónak 🙂 

A konferencia ára idén 20.000 és 50.000 forint között volt, ami soknak tűnik így, hogy minden előadást vissza tudsz nézni néhány hónappal később, viszont ha már jártál hasonló nemzetközi konferenciákon, akkor te is tudod, hogy ez az ár az átlaghoz képest olcsónak számít. 

Kivétel nélkül minden előadó kitért arra, hogy az online vállalkozás nem egyszerű - nem hullik az ember ölébe, sokat és keményen kell dolgozni érte, és mindennél fontosabban a kapcsolatok. 

Ezen a konferencián találsz a legnagyobb eséllyel hozzád hasonló embereket, hasonló célokkal, akik pont abban lesznek jók, amiben te segítségre szorulsz, és fordítva. Ez elengedhetetlen, ha el akarsz érni valamit. 

És persze nem utolsó sorban, olyan barátokra teszel szert, akik épp olyan "mások", mint amilyen te is vagy 🙂 

Leave a Reply 0 comments

Leave a Reply: