Azt kell hogy mondjam, nem így terveztem ezt a nyarat.
Két órával a járatod indulása előtt elutasítják a vízumodat azzal az indokkal, hogy a törvény szerint tilos Airbnb-ben megszállni. Egy órával a felszállás előtt, már sorállás közben a reptéren mégis megkapod az emailt, hogy mehetsz.
De nem adják ki a repülőjegyedet, mert ez az email nincs kinyomtatva. Hiába van ugyanaz rajta a telefonodon. Elküldenek egy reptéren kívüli kávézóba, ahol csak telefonos applikációval nyomtathasz, máshogy nem.
Az óra ketyeg.
Sokat tanultam az emberekről, amióta utazom. Minél többet beszélek különböző korú, nemű, származású emberekkel, annál jobban úgy érzem, nem ezek a dolgok tesznek minket különbözővé. Egy bizonyos szinten mindannyian egyformák vagyunk.
Ami igazán különbséget tesz közöttünk, az az, hogy hogyan cselekszünk. Nap mint nap.
Amikor elkezdtem online dolgozni, azt mondták, egyenes utat választottam a magányhoz.
Valahogy így 🙂
Én voltam a különc, aki másoktól eltérően nem utazott be minden reggel az irodába, nem állt sorba a fénymásolónál és nem futott, hogy elérje a 17:50-es tömött vonatot, hogy időben hazaérjen.
Én voltam az, akinek minden héten legalább egyszer el kellett magyaráznia, mégis mit csinál és hogyan. Meg, hogy ez "igazi" munka-e.
Ezért jelentett sokat, amikor néhány hónapja először találkoztam a "digitális nomád" kifejezéssel - végre valami, ami tökéletesen magába foglalja azt, ami vagyok!
Akkor döbbentem rá, hogy a világ minden táján többezer fős nomád közösségek vannak. Nem vagyok egyedül.