Sokat tanultam az emberekről, amióta utazom. Minél többet beszélek különböző korú, nemű, származású emberekkel, annál jobban úgy érzem, nem ezek a dolgok tesznek minket különbözővé. Egy bizonyos szinten mindannyian egyformák vagyunk.
Ami igazán különbséget tesz közöttünk, az az, hogy hogyan cselekszünk. Nap mint nap.
More...
Soha nem gondoltam, hogy valaki attól lenne jobb, mert idősebb, és hogy aki fiatalabb, az kevésbé értékes, és mindig is nagy rajongója voltam ennek a képnek:
Mégis igazán az nyitotta fel a szememet, amikor idén nyáron megismertem egy alig 15 éves srácot, Caleb Maddix-et, aki máris milliókat keres a saját vállalkozásával és tömegeket inspirál.
Különleges lenne? Vagy "könnyű neki", mert az USA-ban született? Calebbel hetekig beszélgettem úgy, hogy fogalmam sem volt róla, mit csinál, csak egy egyszerű kamasznak tűnt, aki feltűnően sokat érdeklődött az online marketing iránt, és akinek a szüleitől nem egyszer hallottam, hogy sosem volt sok barátja az iskolában és már magántanuló.
Bizony, az általános iskola hozzá sem volt kedvesebb, mint bármelyikünkhöz. De ahelyett, hogy ettől kisiklott volna, elkezdte képezni magát és írt egy könyvet. Meg még nyolcat. Elérte azt, amit sokan egész életükben nem, mert nem adta fel, mindeközben pedig az önbizalma megnőtt, de az egoja nem. Azóta napi szinten oszt meg olyan motiváló tartalmakat, amik engem is gyakran visszarántanak a földre.
Elgondolkoztam: ki merjük mondani, ha felnézünk egy 15 éves "gyerekre", vagy az egonk visszatart minket ettől, hiszen "mi vagyunk az idősebbek"? És tényleg fel kellene néznünk másokra azért, mert egy idősebb generációhoz tartoznak?
Mielőtt bárki félreértené, ez nem arról szól, hogy a fiatalok jobbak, az idősek meg nem. Egyszerűen csak semmi jelentősége nincsen a kornak.
Vagy mégis?
Az utóbbi heteket egy csapat harmincassal töltöttem együtt. Persze, nagyszerű emberek és kiválóan végzik a munkájukat is, de közben mégis mintha "elvesztek" volna valahol félúton. A párkapcsolataikban újra és újra (és újra és újra..) beleesnek pontosan ugyanazokba a hibákba, szabadságra és függetlenségre vágynak, de ugyanazt csinálják már évek óta, szorosabb emberi kapcsolatokra vágynak, mégis folyton megbántanak másokat.
Nem fogom őket jobban kielemezni, hiszen biztosan mindenki ismer ilyen embereket, akár az idősebb korosztályból is.
Miért olyan gyakori ez, főleg a harminc felettieknél?
Nathaniel Branden a The Six Pillars Of Self-Esteem (Az Önbecsülés Hat Alappillére) c. könyvében azt írja, hogy nincs olyan, hogy ugyanolyan maradsz.
Változol, ha teszel valamit, de akkor is változol, ha úgy döntesz, nem teszel semmit. Folyamatosan változik a személyiséged és vele együtt az önbecsülésed a nap minden percében, attól függetlenül hogy mennyire élsz tudatosan, mennyire cselekszel az értékeid szerint, mennyire vállalsz felelősséget önmagadért, és így tovább.
Az út tehát nem "felfelé" vagy "ugyanott". Az út mindig "felfelé vagy lefelé".
Ha úgy érzed, folyton csalódsz a kapcsolataidban, és változtatnod kell valamit magadon ahhoz, hogy ne ess bele ugyanabba a csapdába...
Ha felőröl a munkahelyed, és tudod, hogy váltanod kellene és meg is tehetnéd, de mégsem teszed meg...
Ha zavar téged valami, amint változtathatnál, mégsem változtatsz rajta...
Ha vállalkoznál, de újra és újra visszatartod magad a lépéstől...
Ha folyton adósságba keveredsz, mégsem tanulod meg, hogyan bánj jobban a pénzzel...
Ha úgy érzed, folyton kihasználnak, mégsem határozod el magad, hogy megerősödsz...
Ha nem lépsz semmit, nem ugyanolyan maradsz, nem ott maradsz, ahol addig voltál, hanem egyre jobban és jobban sérülsz és csúszol lejjebb a lejtőn.
"Nem azt kapod meg amire vágysz. Azt kapot meg, amiért megdolgozol"
És hogy hogy jön ez az egész a korhoz?
Minél tovább vársz, minél tovább halogatod a változást, a lépést, annál nehezebb lesz változtatni. Egy 15 éves még nem kellett, hogy több évtizednyi szenvedést tűrjön el anélkül, hogy rájöjjön, hogyan cselekedjen.
Minél tovább hagyod magad lefelé csúszni a lejtőn, annál nehezebb felmászni. Annyira, hogy sokan egy idő után már meg sem próbálkoznak vele, pedig a "nehezebb" nem jelent lehetetlent. És ha végre eléred a saját erődből azt, amit akartál, igazán büszke leszel magadra.
Ha a környezeted lehúz
Persze, ha a körülötted lévő emberek máshogy állnak hozzá, ha mindenért mást okolnak, ha csak vágynak dolgokra, de igazán mégsem tesznek érte annyira, amennyire lehetne, könnyen rád is hatással lehet ez. Ez a cikk sem véletlenül született.
De rájöttem, kellenek az ilyen emberek körénk. Segít, hogy nap mint nap emlékeztessen arra, mit tesz velünk az, ha nem lépünk a céljaink felé.