Lisztik Erika vagyok, fotós.

A konferencia ötlete onnan indult, hogy rengeteg fotós workshop hirdeti magát olyan általános témákkal kapcsolatban, mint: zársebesség, fények, pózok, beállítások, retusálás, marketing, stb.

El is jut az ember odáig, hogy évek alatt bevásárolt méregdrága felszereléseket, elment különböző tanfolyamokra, később elvégzett egy okj-s tanfolyamot is és gyakorolt. Majd előbb-utóbb elkönyvelte, hogy milyen jó hobbit választott magának! Ilyenkor már elég sok idejét leköti ez a tevékenység, alkalmanként esetleg pénzt is keres vele, így akár kárpótolhatja is azt a sok időt, amit belefektetett.

De akkor miért nem vállalkozik?! „Azt azért nem! Húú, az már vékony jég!”

A könyvkiadás hallatán a legtöbbünk azonnal bepánikol: "De hát nem vagyok író, nem adhatok ki könyvet!"

A jó hír, hogy nem is kell tudnod írni ahhoz, hogy pénzt keress könyvkiadással.

Ebben a cikkben adok pár ötletet arra, hogy milyen könyveket publikálhatsz a szokásos regényeken kívül.

A cikksorozat első részét itt találod.

Van az az égető vágy, hogy elmondanád, leírnád, tudatnád a világgal mindazt, ami a fejedben van; emlékek, történetek, képes csodák amiktől hevesebben ver a szíved.

Ez a hívogató hang, hogy mindezt megoszd, már ott cseng a füledben, de hogy a tintába öntött gondolataidat idegenek olvassák, talán megijeszt.

Ez nem ismeretlen számomra sem, és szentül hiszem, hogy minden író, költő és mesemondó meg kellett küzdjön ezzel alkotói élete aranyvörös hajnalán.

Ha már átestél ezen, merre tovább? Ha már a méregfogú kritika épít s nem rombol, ha már igaz szívvel írsz, meg sem hallva kételkedőt és kétely keltőt, mit kell tenned, hogy álmaid félénk csírája zöldellő formába robbanjon és ezerszínű virággal ünnepelje győzelmed napját?

Engedd meg, hogy egy egyszerűbb hangnemre váltva adjak kulcsot pár ajtóhoz. Amit olvasni fogsz, sokak számára lehetőséget, másoknak akadályt jelent.

Teljesen rajtad áll, hogy Te miként látod majd.

Azt kell hogy mondjam, nem így terveztem ezt a nyarat. 

Az elmúlt 12 hónapban hatszor repültem át egy kontinensről egy másikra.

Azt gondolhatnád, ennyi év utazás után már hozzászoktam a hosszú repülésekhez és időzóna-váltáshoz.

Hát... nem. 

Sőt, annyira nehezen viselem, hogy másfél éve a fejembe vettem, addig nem nyugszom, amíg nem találom meg a jetlag ellenszerét.  

Megtaláltam, és most meg is osztom.

Két órával a járatod indulása előtt elutasítják a vízumodat azzal az indokkal, hogy a törvény szerint tilos Airbnb-ben megszállni. Egy órával a felszállás előtt, már sorállás közben a reptéren mégis megkapod az emailt, hogy mehetsz.

De nem adják ki a repülőjegyedet, mert ez az email nincs kinyomtatva. Hiába van ugyanaz rajta a telefonodon. Elküldenek egy reptéren kívüli kávézóba, ahol csak telefonos applikációval nyomtathasz, máshogy nem.

Az óra ketyeg.

Körülötted egyre többen kezdenek bele online vállalkozásba, vállalnak szabadúszó munkát, dolgoznak otthonról vagy utazás közben. A csapból is ez folyik. 

Téged is érdekelne, mégsem tudod, hogy fogj bele - bárhol is próbálsz többet megtudni erről az egészről, végül mindig angol nyelvű oldalakon találod magad. Tényleg csak aloe verát árulhat az, aki távmunkában dolgozna, de nem beszél jól angolul? 

Vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy aki egyedül utazik, annak vagy nincs senkije, vagy épp súlyos érzelmi válságban szenved. 

Sokan azt sem tudják elképzelni, hogy egyedül beüljenek egy pesti kávézóba, hát még, hogy felüljenek egy repülőre, és heteket, hónapokat a családjuk és a barátaik nélkül töltsenek a világ egy másik pontján.

És, hogy közben még jól is érezzék magukat és ne csak a telefonjuk mellett üljenek az otthoniak hívását várva? Nem, ilyen biztosan nincs... 

Amikor elkezdtem online dolgozni, azt mondták, egyenes utat választottam a magányhoz.

Én voltam a különc, aki másoktól eltérően nem utazott be minden reggel az irodába, nem állt sorba a fénymásolónál és nem futott, hogy elérje a 17:50-es tömött vonatot, hogy időben hazaérjen. 

Én voltam az, akinek minden héten legalább egyszer el kellett magyaráznia, mégis mit csinál és hogyan. Meg, hogy ez "igazi" munka-e.

Ezért jelentett sokat, amikor néhány hónapja először találkoztam a "digitális nomád" kifejezéssel - végre valami, ami tökéletesen magába foglalja azt, ami vagyok! 

Akkor döbbentem rá, hogy a világ minden táján többezer fős nomád közösségek vannak. Nem vagyok egyedül. 

Emlékszem még a beiratkozás napjára az egyetemen.

Ahogy bementem az előadóba (amit a gimis termek után alig vártam, hogy lássak), egyből leültettek. Már várt rám az előre kikészített, címeres dokumentum, mellette egy tollal, az aláírásomra várva. 

Körülnéztem, és láttam a felháborodás és beletörődés keverékét a többiek arcán. "Tök mindegy, úgyis alá kell írnom, ha egyetemre akarok járni. Fizetni meg nem fogok, ha már felvettek államira" - mondták ott páran.

A lehető leggyorsabban, enyhe undorral az arcukon, a szerződés végére lapoztak és aláírták, hogy tovább ne is kelljen erre gondolniuk. 

Egy ideig én is azt hittem, hogy nem élhetek majd külföldön, vagy dolgozhatok egy külföldi cégnek anélkül, hogy szabályt ne szegnék. Aztán rájöttem, hogy ez nincs teljesen így.